Szent István Napok

Kereső betöltése
megnevezés: 
Szent István Napok
címlap
típus: 
Hagyományok
település: 
Pécsvárad
megye: 
Baranya
nemzeti park igazgatóság: 
Duna-Dráva NPI
Szent István Napok
data
pontos helyszín: 
7720 Pécsvárad
főbb jellemzők: 
Megközelíthetőség: A település központjában, gépjárművel is jól megközelíthető.
adatforrás: 
www.pecsvaradivar.hu
gps koordináták: 
46.160115, 18.412356
leírás
leírás: 
A minden esztendő augusztusában sorra kerülő eseménysorozat a település önkormányzatának, intézményeinek és civil szervezeteinek összefogásával valósul meg. Az előzménye az, hogy 1969-ben a pécsváradiak hosszas vita után engedélyt kaptak arra, hogy első királyunknak, a váralapító Szent Istvánnak szobrot állítsanak: Borsos Miklós alkotása a várkapun belül kaphatott helyet. A helyiek e szobornál minden évben megemlékeztek Szent Istvánról, eleinte zárt kapuk mögött, csendesen, majd egyre nagyobb nyilvánosság mellett. A 80-as évektől kezdetben a Nagyboldogasszony-templom búcsúja, augusztus 15. és Szent István ünnepe, augusztus 20. közötti napokat töltötték meg színes kulturális programmal. Ebből fejlődött a 2000-es évekre egész hónapot betöltő fesztivállá a Szent István Napok. Gazdag programkínálatában a kiállításoktól a népünnepélyig, a (vár)színházi előadásoktól a néptánc-bemutatókig, a komoly- és könnyűzenei koncertektől a gyermeknapig minden érdeklődő megtalálhatja a kedvére valót.
CímVáltozatMűveletek
Szent István Napok2015-03-05 12:24 - pecsmecsekiborut - TÉKAaktuális változat